Több ezer sms-t küldtek naponta

2026. 02. 06., p - 12:45
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Három adathalász csaló valótlan befizetés kezdeményezésével, az MVM Next Zrt. nevével visszaélve szerzett személyes és bankkártyaadatokat, a somogyi rendőrök Budapesten fogták el őket.

A kibernyomozók információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás miatt folytatnak nyomozást három francia állampolgár ellen, akiket február 3-án értek tetten egy fővárosi luxusapartmanban, amint éppen adathalász üzeneteket terjesztettek. A férfiakat a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság bevetési egysége fogta el, majd vitte Kaposvárra, ahol információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás bűntettének gyanúja miatt hallgatták ki őket. A 19 és a két 23 éves férfitól számos mobiltelefont, SIM-kártyát, márkás ruházati cikkeket és közel 8,5 millió forintot foglaltak le. A nyomozás jelenleg is folyik, az azonban bizonyos, hogy a csalásnak több százan estek áldozatul.

A rendőrök a férfiakat bűnügyi őrizetbe vették, kezdeményezték letartóztatásukat, amit a Siófoki Járásbíróság február 6-án rendelt el.

 

 

A Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság az alábbiakra hívja fel a figyelmet az áldozattá válás elkerülése érdekében.

– NE kattintson a linkre, NE dőljön be, törölje az üzenetet!

– NE adja meg sem személyes, sem bankkártyaadatait!

– A személyes és a banki adatai védelme érdekében fontos, hogy a rendőrség e-ügyintézési portálját kizárólag a https://ugyintezes.police.hu/ honlapcím beírásával érje el!

– A rendőrség az objektív felelősség hatálya alá tartozó, közigazgatási hatósági eljárásokban a bírság kiszabásáról kizárólag írásbeli határozatban rendelkezik.

A rendőrség a Mátrix Projekt keretében kiemelt figyelmet fordít az online csalások felderítésére. Az internetes csalások megelőzéséről további hasznos információkat, aktualitásokat, tanácsokat a KiberPajzs oldalán talál.

 

 


Kapcsolódó oldalak