Unokázós csalásból élt – bűnszervezetet irányított külföldről

2025. 05. 29., cs - 10:58
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy külföldön élő férfi több mint 25 millió forintot csalt ki idős emberektől egy általa irányított bűnszervezet segítségével. Telefonon rendőrnek adták ki magukat, és „óvadék” címén vették el az áldozatok pénzét.

A gyanú szerint egy, az Egyesült Királyságban élő 34 éves magyar férfi úgy döntött, hogy unokázós csalásokból fedezi megélhetését – nem is akárhogyan: egy jól szervezett, hierarchikusan működő bűnszervezetet hozott létre, amelynek tagjai idős embereket tévesztettek meg.

A banda 2023 szeptemberétől kezdve vezetékes és mobiltelefonon hívott fel sértetteket, azt állítva, hogy az egyik külföldi rendőrségtől telefonálnak. A hívások során közölték, hogy a hozzátartozó – jellemzően gyermek – fegyverrel és kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmény miatt letartóztatásba került, és csak óvadék ellenében engedik szabadon. A kért összegek minden esetben eltérőek voltak.

A nyomozás adatai szerint a férfi korábban egy közösségi oldalon ismerkedett meg egy Magyarországon élő, szintén 34 éves nővel, aki aktívan segített a bűnszervezet kiépítésében. Ő szervezte be azokat a futárokat, akik a sértettek otthonába mentek, és ügyvédnek kiadva magukat átvették a pénzt. Ebben négy fő – egy 27 éves, egy 31 éves, egy 32 éves és egy 40 éves nő – vett részt. Emellett az asszony további hét személyt vont be a pénzmosási feladatokba, akik különböző pénzküldő szolgáltatásokon keresztül segítették a megszerzett összegek kijuttatását a szervezet vezetőjéhez külföldre.

A gyanúsítottak 15 idős embertől összesen több mint 25 millió forintot csaltak ki. A nyomozás során a kár egy része már megtérült.

A fő gyanúsított ellen a bíróság tavaly márciusban európai elfogatóparancsot adott ki, amely alapján külföldön elfogták. Jelenleg az átadási eljárás van folyamatban. Öt nőt Magyarországon őrizetbe vettek, négyük letartóztatását a bíróság elrendelte. Egyikük jelenleg is letartóztatásban van, hárman bűnügyi felügyelet alatt. Nekik több rendbeli csalásért és pénzmosásért kell felelniük. Másik öt embert pénzmosásért, kettőt pedig pénzmosás előkészületéért hallgattak ki gyanúsítottként a rendőrök.

Az országos koordináció közreműködésével a Kiskőrösi Rendőrkapitányság a nyomozást befejezte, és az ügy iratait vádemelési javaslattal megküldte az ügyészség részére.


Kapcsolódó oldalak