Autó utasteréből lopott

2013. 06. 21., p - 09:46
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Az I. kerületi rendőrök elfogták azt a férfit, aki egy személygépkocsiban őrizetlenül hagyott táskát tulajdonított el.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság I. kerületi Rendőrkapitánysága lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást - őrizetbe vétele mellett - J. Norbert 26 éves budapesti lakos ellen.

 

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított 2013. június 20-án 11 óra körüli időben a Budapest I., Döbrentei téren parkoló egyik személygépkocsi hátsó ablakát betörte, majd az utastérből egy sporttáskát tulajdonított el.

 

A gyanúsítottat - állampolgári bejelentés alapján - az I. kerületi járőrök a bejelentést követő néhány percen belül a helyszín közelében elfogták, nála az eltulajdonított táskát a benne lévő ruhaneműkkel együtt hiánytalanul megtalálták, melyet a sértett visszakapott.

 

A férfival szemben a további eljárást a Budapesti Rendőr-főkapitányság I. kerületi Rendőrkapitánysága folytatja le, és egyben előterjesztést tesznek az előzetes letartóztatás indítványozására.

 


Kapcsolódó oldalak