Az elmúlt 24 órában történt

2013. 07. 02., k - 08:45
Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Két család összesen 5 tagja esett egymásnak Polgárdiban

A Székesfehérvári Rendőrkapitányság ügyeletére  2013. július 1-jén délután érkezett  bejelentés, mely szerint Polgárdiban a Batthyány utcában többen verekednek. A helyszínre küldött járőrök vetettek véget a csetepaténak. Megállapították, hogy a helyszínen két család került szóváltásba, majd a vita tettlegességig fajult. Az egyenruhások a családok tagjai közül elfogták és a Székesfehérvári Rendőrkapitányságra előállították  P. Csaba 39 éves férfit, a 16 és 17 éves fiait,  valamint O. Zsolt 27 éves és O. V. Ferencné 57 éves helyi lakosokat akiket a nyomozók csoportosan elkövetett garázdaság bűntett  megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgattak ki, majd szabadon bocsátottak.

 

Csokit lopott,  őrizetbe vették

 

A Székesfehérvári Rendőrkapitányság ügyeletére  2013. július 1-jén  délután érkezett  bejelentés, mely szerint Székesfehérváron a Sziget utcában lévő élelmiszer áruházban lopás történt. A helyszínre küldött járőrök elfogták és a Székesfehérvári Rendőrkapitányságra előállították K. Péter 29 éves  kincsesbányai lakost. A csokitolvajt a nyomozók meghallgatták és szabálysértési őrizetbe vették.


Kapcsolódó oldalak