Betörőt fogtunk

2013. 06. 26., sze - 07:56
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Leszerelte a szúnyoghálót, a sértett megzavarta.

A Dunakeszi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya eljárást folytat lopás bűntett kísérletének megalapozott gyanúja miatt H. József 39 éves rácalmási lakos ellen.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a férfi 2013. június 24-én átmászott egy gödi családi ház kerítésén, majd a ház egyik ablakáról lecsavarozta a szúnyoghálót, hogy a lakásba az ablakon keresztül be tudjon jutni. Közben felébredt a ház tulajdonosa, aki kiabálásával megzavarta a betörőt. H. József megijedt és a helyszínről elmenekült.

 

A sértett azonnal hívta a rendőröket és pontos személyleírást adott a betörőről. Ennek alapján a rendőrök a helyszín közelében rövid időn belül elfogták és a Dunakeszi Rendőrkapitányságra előállították a 39 éves férfit, akit gyanúsítottként hallgattak ki, majd őrizetbe vettek.

 

H. József ellen a további eljárást – őrizetbe vétele mellett – a Dunakeszi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya folytatja le.

 


Kapcsolódó oldalak