Betörtek, loptak, lebuktak

2013. 07. 11., cs - 07:12
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök a helyszínen elfogták a betörőket.

Egy hétvégi házba hatolt be a kerítést átvágva két fiatal férfi 2013. július 10-én Tatán. Talicskát és egy öntöttvas fürdőkádat tulajdonítottak el. Az egyik kertszomszéd vette észre a gyanúsan viselkedő M. Renátót és K. Richárdot. Látta, amint egyikük bement a kertbe, másikuk pedig a kerítésnél őrködött. Értesítette a rendőrséget. Miközben a bejelentő a hívását fogadó ügyeletessel beszélt és tájékoztatta őt az általa látottakról, a tatai rendőrök elfogták a két elkövetőt. A bűncselekmény helyszínétől nem messze találtak rájuk az egyenruhások. Egy talicskát toltak, benne egy öntöttvas káddal. Kesztyűt viseltek annak ellenére, hogy 34 fokos hőség tombolt a városban. Az eltulajdonított értékekről azt állították, hogy az út mellett találták, tulajdonosuk azonban megerősítette, hogy azok a kaputól távol, a kertben voltak elhelyezve. M. Renátó és K. Richárd a helyszíni kihallgatáskor végül részletesen megmutatta a tatai nyomozóknak, hol hajlították ki a kerítést és hol voltak az eltulajdonított tárgyak. Ellenük – szabadlábon hagyásuk mellett – szabálysértési értékre dolog elleni erőszakkal  elkövetett lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a Tatai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya.


Kapcsolódó oldalak