Égtek - fotókkal, videóval

2013. 06. 18., k - 09:50
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Az újbudai rendőrök elfogták azt a férfit, aki a főváros XI. kerületében több járművet felgyújtott.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XI. kerületi Rendőrkapitánysága közveszélyokozás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást - őrizetbe vétele mellett - M. Balázs 23 éves tiszaszigeti lakos ellen.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított 2013. június 14-én a reggeli órákban a Budapest XI., Hengermalom úton egy cabrio típusú személygépkocsi vászontetejét öngyújtóval felgyújtotta, amelynek következtében az autó utastere kiégett.

 

 

Három nappal később, 2013. június 17-én a hajnali órákban egy, a Budapest XI., Szabolcska Mihály utcában parkoló személygépkocsi kipufogójába papírt helyezett, majd azt meggyújtva tüzet okozott.

 

Néhány órával később a Budapest XI., Ulászló utcában két motorkerékpárt rongált meg oly módon, hogy kitépte a járművek benzincsövét, majd a kifolyó benzint meggyújtotta.

 

A bűncselekmény következtében a tűz több esetben is átterjedt a meggyújtott járművek mellett parkoló gépjárművekre is. Az anyagi kár megállapítása folyamatban van.

A gyanúsítottat 2013. június 17-én reggel - állampolgári bejelentés alapján - a XI. kerületi Rendőrkapitányság járőrei a Budapest XI., Baranyai utca és Fehérvári út kereszteződésénél fogták el. M. Balázzsal szemben a további eljárást a Budapesti Rendőr-főkapitányság XI. kerületi Rendőrkapitánysága folytatja le, egyben előterjesztést tettek a férfi előzetes letartóztatásának indítványozására.


Kapcsolódó oldalak