Egy hét a bűnmegelőzés jegyében, gyerekeknek

2013. 06. 21., p - 16:32
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Véget ért az egy hetes Biztonság Szigete tábor, jövő héten újra kezdjük.

Véget ért a 2013. június 17-én indult Biztonság Szigete tábor első hete. A programot a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Alosztálya szervezte ötödik és hatodik osztályos diákok számára. Azok a gyerekek mehettek a díjtalan nyaralásra, akik korábban díjnyertes bűnmegelőzési pályaműveikkel kiérdemelték azt. A gyerekek különböző bűnmegelőzési témákban készíthettek plakátot, számítógépes bemutatót, vagy fotózhattak, rajzolhattak képregényt is.

 

A tábor a tatai Öreg-tó partján, a főkapitányság csapatpihenőjében került megrendezésre. A változatos programok között a rendőrségi bűnmegelőzési foglalkozások mellett helyett kapott az íjászat, a sárkányhajózás, a kerékpáros akadályverseny és az éjszakai bátorságpróba. Az egyhetes program célja, hogy a nyári szünidő kezdetével a gyerekek számára hasznos, aktív kikapcsolódást nyújtsanak, miközben játékos formában sajátíthatják el a bűn-és a baleset-megelőzés alapjait. A gyerekek kortárssegítő képzésben is részesültek, melynek nem titkolt célja, hogy tudásukat, tapasztalataikat tovább adják hasonló korú társaiknak.

 

A résztvevő gyerekek az egy hét alatt hasznos ismeretekkel és felejthetetlen élményekkel gazdagodtak. A legnagyobb sikert a rekeszépítés és a sárkányhajózás aratta a diákok körében. A tábor június 24-én folytatódik további húsz nyertes gyermek számára.


Kapcsolódó oldalak