Elfogták az uzsorást Nógrád megyében

2013. 07. 11., cs - 10:15
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A nyomozás adatai alapján száz százalékos kamatra adott hitelt a rászorulóknak a bátonyterenyei uzsorás. A Terrorelhárítási Központ munkatársai elfogták, a nyomozó hatóság őrizetbe helyezte a 45 éves férfit.

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya  uzsorabűncselekmény és zsarolás bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytat  büntetőeljárást - őrizetbe vétele mellett -  B. Sándor 45 éves  bátonyterenyei lakos ellen. A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján a gyanúsított 2012. év elejétől napjainkig havi rendszerességgel rászoruló személyeknek 100 százalékos kamatra adott több ezer forintos kölcsönt. A gyanúsítottnak visszafizetett összegek elérték a családok összjövedelmét, így cselekményével a sértetteket súlyos nélkülözésnek tette ki.  Megállapítást nyert az is, hogy a 45 éves férfi testi épség és élet elleni súlyos fenyegetéssel arra kényszerített több személyt, hogy a tulajdonukban lévő ingatlanokat nevére írassák át, annak ellenére, hogy azok teljes vételárát a sértetteknek nem fizette ki.  A nyomozó hatóság a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztályával együttműködve az elfogáshoz igénybe vette a különleges felszereléssel  és szaktudással rendelkező  Terrorelhárítási Központ munkatársait, akik  2013. július 10-én reggel B. Sándort  Bátonyterenye belterületén elfogták, és a  rendőr-főkapitányságra előállították.

A nyomozó hatóság tagjai a 45 éves férfit gyanúsítottként hallgatták ki, és őrizetbe vették, valamint kezdeményezték az illetékes ügyészségen gyanúsított  előzetes letartóztatását. 

 


Kapcsolódó oldalak