Előzetesben a szirmai szerszám-tolvaj

2013. 07. 04., cs - 09:23
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Bűncselekmények elkövetéséből tartotta fenn magát az a miskolci férfi, akit a rendőrök elfogtak.

A Miskolci Rendőrkapitányság Vasúti Rendőrőrse lopás bűntettének gyanúja miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen mert 2013. június 26-án a Miskolc-Szirmai városrészben egy bekerített ingatlan garázsából különféle kézi- és gépi szerszámokat tulajdonítottak  el több százezer forint értékben.

 

A nyomozás eredményeként, a Vasúti Rendőrőrs munkatársai azonosították a 20 éves B. Attilát és társát, akik a nyomozóhatóság álláspontja szerint megalapozottan gyanúsíthatók a lopás bűntettének elkövetésével.

A rendőrségre előállított 20 éves miskolci férfi gyanúsítotti kihallgatásán beismerő vallomást tett, továbbá egy általa 2013. június 20-án hasonló módon és ugyanazon környéken elkövetett bűncselekményről is számot adott.

 

A beszerzett személyi és tárgyi bizonyítékok alapján megalapozottá vált a gyanú, hogy B. Attila bűncselekmények elkövetéséből tartotta fenn magát, így számlájára további lopások írhatók.

 

A Miskolci Rendőrkapitányság bűnügyi őrizetbe vette a 20 éves miskolci férfit, egyben előterjesztést tett előzetes letartóztatására, amit ügyészi indítványra a bíróság július 3-án elrendelt.  


Kapcsolódó oldalak