Erőszakkal tépte le a nyakláncot
Korábban is rabolhatott az a férfi, akit a főváros VIII. kerületében fogtak el a rendőrök.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság IX. kerületi Rendőrkapitánysága rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást - őrizetbe vétele mellett – B. József 24 éves budapesti lakos ellen.
A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított 2013. július 7-én este a Budapest IX., Vendel sétányon sétáló szír állampolgárságú nő nyakából erőszakkal letépte arany nyakláncát, a rajta lévő karikagyűrűvel együtt, majd elmenekült a helyszínről.
Az elkövetőt néhány órával később maga a sértett ismerte fel a Budapest VIII. kerületben és azonnal értesített a rendőrséget. A közelben tartózkodó Készenléti Rendőrség munkatársai a helyszínen elfogták és előállították a támadót.
A nyomozók azt a gyanítják, hogy a férfi korábban követett el hasonló jellegű bűncselekményeket, illetve lopásokat.
B. Józseffel szemben a további eljárást a Budapesti Rendőr-főkapitányság IX. kerületi Rendőrkapitánysága folytatja le, egyben előterjesztést tesznek előzetes letartóztatásának indítványozására.