Fegyverek és lőszerek egy családi házban
5 fegyvert és 163 lőszert foglaltak le a rendőrök.

Lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés bűntett elkövetésének meglapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Dabasi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya T. Attila 38 éves gyáli lakos ellen.
Adatellenőrzéssel egybekötött házkutatás miatt jeletek meg a Dabasi Rendőrkapitányság munkatársai 2013. június 27-én egy gyáli családi háznál. A nyomozati cselekmény során a lakás egyik helyiségéből öt darab fegyvernek látszó tárgy és az azokhoz tartozó lőszerek– összesen 163 darab – kerültek elő. A nyomozók a fenti tárgyakat lefoglalták, azokat az eljárás során kirendelt igazságügyi fegyverszakértő vizsgálja meg.
A ház lakóját, a 38 éves T. Attilát a Dabasi Rendőrkapitányság Gyáli Rendőrősére előállították, majd gyanúsítottként hallgatták ki.
A férfi ellen a további eljárást – szabadlábon hagyása mellett – a Dabasi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya szakértők bevonásával folytatja le.