Hárman előzetes letartóztatásban

2013. 06. 26., sze - 12:07
Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Szombathelyi Rendőrkapitányság által folytatott három, jelentős bűnügy felderítésének eredményeiről számoltak be az illetékes vezetők 2013. június 26-án.

A Szombathelyi Rendőrkapitányság vezetője dr. Gulyás Ferenc r. alezredes, a Bűnügyi Osztály vezetője, Balogh Gábor r. alezredes és a Közrendvédelmi Osztály vezetője, Verasztó István r. alezredes sajtótájékoztatón számolt be három, jelentős bűnügy felderítésének eredményeiről.

 

            Balogh Gábor r. alezredes elmondta, hogy a Szombathelyi Rendőrkapitányság Bűnügyi és Közrendvédelmi Osztályának folyamatos, összehangolt munkájának köszönhetően 2013. június 18-án sikerült rendőrkézre keríteni azt a 46 éves csehimindszenti férfit, aki megalapozottan gyanúsítható tizennégy rendbeli lopás elkövetésével. A nyomozó hatóság megállapította, hogy 2013. januárjától K. Géza Szombathelyen, Sorokpolányban, Vasváron, Rumban és Püspökmolnáriban több száz liter üzemanyagot tulajdonított el különböző munkagépekből, mezőgazdasági járművekből és kamionokból. Az eljárásban a nyomozók számos nagyméretű gázolaj tartályt, kábeleket és szerszámokat is lefoglaltak. Az elkövető jelenleg előzetes letartóztatásban van, de nem kizárt, hogy további, hasonló bűncselekmények elkövetése „írható még a számlájára”.

 

            Osztályvezető úr a továbbiakban egy másik ügy kapcsán elért eredményekről is beszámolt. Elmondta, hogy 2013. május 8-án a Szombathelyi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya eljárást indított, mert az egyik helyi közintézmény raktárhelyiségéből különböző tárgyakat és aggregátorokat lovasítottak meg ismeretlenek. A nyomozók 2013. május 29-én elfogták és a Rendőrkapitányságra előállították azt a 20 éves L. Rihárdot, aki a korábban eltulajdonított egyik aggregátort tovább értékesítésre kínálta fel. A férfit a rendőrségen orgazdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként kihallgatták.

Az eljárásban a nyomozók látókörébe került a szintén 20 éves N. Benjamin és a 24 éves M. Mário, akik megalapozottan gyanúsíthatók a lopás bűntett elkövetésével. A férfiak bűnösségüket részben elismerték, a lefolytatott házkutatások során pedig az eltulajdonított tárgyak jelentős része is előkerült. A Szombathelyi Rendőrkapitányság az ügy kapcsán N. Benjamint gyanúsítottként őrizetbe vette, majd a Szombathelyi Járásbíróság 2013. május 31-én előzetes letartóztatásba helyezte.

 

Verasztó István r. alezredes tájékoztatta a sajtótájékoztató résztvevőit, hogy a járőrök 2013. június 19-én délelőtt, rövid időn belül a Szombathelyi Rendőrkapitányságra előállították azt a 34 éves férfit, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy az intézkedést megelőzően az egyik szombathelyi parkban tettleg bántalmazott egy nőt, miközben a nála lévő értékek átadását követelte. A rendőrök V. Gézát gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették. A férfit a Szombathelyi Járásbíróság 2013. június 21-én előzetes letartóztatásba helyezte. Az ügyben rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárás indult.

 


Kapcsolódó oldalak