Hétvégi közlekedési prognózis - 26. hét

2013. 06. 28., p - 10:31
ORFK Kommunikációs Szolgálat

A 2013. június 28. és július 1. közötti hétvégén jellemzően az alábbi, a közúti közlekedést befolyásoló körülményekkel találkozhatnak a közúti forgalomban résztvevők.

Pénteken a napsütés mellett megnövekszik a gomolyfelhőzet, de csak kis eséllyel alakulhat ki gyenge zápor. Kellemesen meleg időre számíthatunk, 21-26 fokos csúcsértékkel. Mérsékelt lesz az északnyugati szél.

Szombaton többórás napsütésre, csak kevés felhőre van kilátás. Északon néhol fordulhat elő egy-egy zápor. Az északnyugati szél megélénkül, néhol megerősödik. 25 fok köré kúszhat a hőmérő higanyszála.

Vasárnap hasonló idő várható: a napsütés mellett néha megnövekszik a gomolyfelhőzet, melyből elszórtan zápor is kialakulhat. Az északnyugati légmozgás továbbra is megerősödhet. 22-27 fokos nyári meleg valószínű.

Járművezetők!  A kirándulóhelyeken és üdülőterületeken megélénkül a forgalom, nagyobb figyelemmel és óvatosabban vezessenek!

A gyorsforgalmi utak hétvégi közlekedésbiztonsága érdekében a következő tájékoztatást adjuk:

M0: 

- a 12-28. km szelvények közötti /régi szakaszon/ folyamatos és szakaszos forgalomterelésre, valamint sebességkorlátozásra kell számítani. Az állandó változások (sávelhúzás, átterelés) miatt fokozottan figyeljék a közúti jelzéseket!

M5:

-  burkolatfelújítás miatt mindkét pályaoldalt érintő átterelés a 22+800 és a 28+800-as méterszelvények között, ahol 60 km/ó, a haladósávban 80 km/ó korlátozás mellett haladhat a forgalom. Sávelhúzásra kell számítani mindkét oldalon a 56. km-nél.

M6:

- mindkét pályaoldalon (a budapesti szakaszon) a 14-16. km szelvényekben, és a Duna Autópálya-szakaszon (jobb pálya 24-25. km, bal pálya 71-74. km és az 50. km) - a munkálatok miatt - sávzárásra,  terelésre kell számítani. Sebességkorlátozás mellett halad a forgalom.

M1, M3, M7: hétvégi munkálatokat nem terveztek

A felsoroltak tájékoztató jellegűek. Figyeljék a közúti jelzéseket!

Az esetleges balesetek helyszínén a helyszínelés és a mentési munkálatok idején forgalomkorlátozásokra, terelésekre, útlezárásra is kell számítani! 

Kamionstop:  hétvégén a 7,5 tonna megengedett össztömegű, és a veszélyes árut szállító közúti járművek szombaton 22 órától  vasárnap 24 óráig nem közlekedhetnek. A kamionstop idején a telephelyre „hazagurulni” is tilos!

2013. június 28. és július 04. között a határforgalom várhatóan az alábbiak szerint alakul:

A vendégmunkások és turisztikai céllal utazó átlépő külföldiek száma folyamatosan emelkedik, a hétvégén a nyári szabadságra induló vendégmunkások újabb csoportja érkezik hazánkba. Ezért határátkelőhelyeken, elsősorban Röszkén, Tompán, Nagylakon és Záhonyban péntektől vasárnapig torlódásokkal lehet számolni elsősorban kilépő irányban.

A forgalmat növelő tényező lehet vasárnap délután belépő irányban a szerb határszakaszon, hogy a héten, pénteken 28-án van Szent Vid ünnepe, mely Szerbiában munkaszüneti nap.

Horvátország július 01-én esedékes Európai Uniós csatlakozásra tekintettel fel kell hívni az utazók figyelmét a forgalmi rendben és az ellenőrzési helyszínekben, valamint a technológiában (például a NAV jelenlegi ellenőrzése megszűnik) bekövetkező változásokra, melyek átkelőhelyenként eltérőek lehetnek. A csatlakozáskor vasárnapról hétfőre az átkelőhelyeken ünnepségek is várhatóak, amellyel szintén számolni kell az utazóknak.

Zala megye

Zala megye határátkelőhelyei közül Letenye autópálya határátkelőhely vonatkozásában számolhatunk forgalomnövekedéssel péntek délutántól vasárnap délelőttig a kilépő, valamit szombat estétől vasárnap késő estig a belépő irányban, mivel javában tart a horvátországi üdülési szezon. Az esetlegesen kialakuló várakozás a 30-60 percet előreláthatóan nem haladja meg.

Somogy megye

Somogy megye határátkelőhelyein nem számolunk várakozás kialakulásával.

Baranya megye

Baranya megye határátkelőhelyein nem számolunk várakozás kialakulásával.

Bács-Kiskun megye

Tompa közúti határátkelőhelyen, pénteken a délelőtti óráktól kezdődően megnövekedett forgalommal kell számolni a kilépő irányban szombat délelőttig, amely 30-60 percnél nagyobb várakozás kialakulását várhatóan nem eredményezi. A belépő irányban vasárnap várakozás kialakulásával kell számolni a kora délutáni óráktól, melynek mértéke várhatóan a 30-60 percet nem éri el.

Csongrád megye

Röszke autópálya határátkelőhelyen a kilépő irányban pénteken a kora délutáni óráktól lehet számolni várakozás kialakulásával a személyforgalomban egészen szombat délutánig, melynek mértéke várhatóan 60-120 perc lesz. Vasárnap a kora délutáni óráktól kezdődően a késő esti órákig a belépő irányban alakulhat ki 30-60 perc várakozás.

Továbbra is a helyben lakók részére ajánljuk Ásotthalom – Bački Vinograd közúti határátkelőhelyet, mely 2013. május 15-től nyílt meg, naponta 07.00 – 19.00 óra közötti nyitva tartással irányonként 2-2 határforgalmi sávval a személygépkocsik részére, melyet a magyar, valamint a szerb állampolgárokon kívül a szabad mozgás uniós jogát élvező személyek (uniós és EGT országok, valamint Svájc állampolgárai, illetve ezek harmadik országbeli családtagjai) vehetnek igénybe. Az átkelőhely az M5 autópálya – Domaszéki lehajtón át – az 55. számú úton keresztül – Domaszék – Mórahalom útvonalon érhető el.

A teherforgalomban Röszke és Nagylak közúti határátkelőhelyen, pénteken és szombaton estig lehet várakozással számolni a kilépő és belépő irányokban egyaránt. A várakozás mértéke a 60-90 percet várhatóan nem haladja meg. Hétfőn hajnalban mindkét átkelőhelyen ismételten kialakulhat 60-90 perc várakozás.

Békés megye

Békés megye határátkelőhelyein nem számolunk várakozás kialakulásával.

Hajdú-Bihar megye

Ártánd közúti határátkelőhelyen a teherforgalomban 60 perc várakozás alakulhat ki a kamionstop miatt szombat 21.00 órától 24.00 óráig, valamint vasárnap 23.00 órától hétfőn 07.00 óráig a kilépő irányban. Belépő irányban vasárnap 22.00 és 24.00 óra között 30 perc várakozással kell számolni a teherforgalomban.

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

Záhony közúti határátkelőhelyen folyamatosan várható forgalomtorlódás a teherforgalomban a hétvégén, melynek mértéke akár 120-180 perc is lehet, esetenként azonban ezt is meghaladhatja az ukrán határ- és vámellenőrzés ütemétől függően.

Záhony közúti határátkelőhelyen a személyforgalomban várakozással kell számolni főként a vendégmunkások visszautazása miatt.  A várakozási idő egész hétvégén, főként vasárnap déltől elérheti a 60-120 percet is a belépő és a kilépő irányokban.

Vállaj és Csengersima közúti határátkelőhelyen szombat és vasárnap kora délelőtt belépő, míg kora este kilépő irányban alakulhat ki 30 perc várakozás.

A személyforgalomban közlekedőknek alternatív útvonalként továbbra is a 07.00-19.00 óra között nyitva tartó Barabás közúti határátkelőhelyet, a 08.00-16.00 óra között nyitva tartó Lónya közúti határátkelőhelyet, valamint a 0-24 óra között nyitva tartó Beregsurány közúti határátkelőhelyet ajánljuk. Azonban Barabás és Lónya közúti határátkelőhelyeken a nyitást követően belépő és zárást megelőzően kilépő irányban kialakulhat várakozás melynek mértéke a 30 percet elérheti.

Az ukrán határszakasz határforgalmának aktuális helyzetéről a Szabolcs-Szatmár-Bereg MRFK ügyeletén lehet érdeklődni a +36-42/524-600 telefonszámon.

Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér (RRI)

A légi közlekedést, valamint a járatok indulását és érkezését befolyásoló tényezőkről nem rendelkezünk információval.

Az érintett határátkelőhelyek felkészültek a várható forgalom lebonyolítására és a szükséges kapacitással fognak üzemelni. Amennyiben a forgalom nagysága indokolja, ideiglenes forgalmi rend kialakítására kerül sor a várakozások csökkentése érdekében.

Az utasok napra készen tájékozódhatnak a határátkelőhelyeken lévő aktuális várakozási időkről a http://www.police.hu/hatarinfo/varakozas.html oldalon.

Mindenkinek jó utat, balesetmentes közlekedést kívánunk, és ne feledjék: mindenkit hazavárnak!


Kapcsolódó oldalak