Hírek Bács-Kiskun megyéből

2013. 07. 06., szo - 07:58
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra eseményei.

Megyénk közútjain az elmúlt 24 órában hat személyi sérüléssel járó és nyolc anyagi káros baleset történt.

 

A Kecskeméti Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt 2013. július 5-én őrizetbe vette Cs. Csaba 37 éves orgoványi lakost. A férfi a rendelkezésre álló adatok alapján megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2013. július 2-ra virradóra egy kalocsai telephelyre betört, és réz csöveket lopott el onnan több százezer forint értékben. Cs. Csaba több tulajdon elleni bűncselekmény elkövetésével is megalapozottan gyanúsítható, a rendőrség kezdeményezi előzetes letartóztatását.

 

A Kelebia Határrendészeti Kirendeltség eljárást indított egy szír, egy marokkói, két algériai, két palesztin és tíz koszovói állampolgárral szemben, akiket 2013. július 4-én és 5-én az államhatár közelében, Kelebián, illetve Tompán igazoltattak a járőrök. A külföldiek magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét nem tudták igazolni, ezért tiltott határátlépés miatt előállították őket. Valamennyien menekültstátusz iránti kérelmet nyújtottak be, így a személyeket a BÁH Menekülteket Befogadó Állomására szállították


Kapcsolódó oldalak