Hírek Bács-Kiskun megyéből
Az elmúlt 24 óra eseményei.
Megyénk közútjain az elmúlt 24 órában egy halálos kimenetelű, valamint kettő személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt.
A Kecskeméti Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást D. József 24 éves, D. István 27 éves, B. Márk 19 éves, K. Zoltán 26 éves lajosmizsei lakosok és 16 éves társuk ellen. A férfiak a rendelkezésre álló adatok alapján azzal gyanúsíthatóak megalapozottan, hogy 2013. július 6-án 23 óra 25 perc körül Lajosmizsén, a Bajcsy-Zsilinszky utca és az Orgona utca kereszteződésénél, egy korábbi nézeteltérés miatt botokkal egymásra támadtak, illetve az utcán sétáló hat gyalogost is bántalmaztak. A rendőrség az öt garázda férfit őrizetbe vette, és kezdeményezi előzetes letartóztatásukat.
A Kelebia és Bácsalmás Határrendészeti Kirendeltség eljárást indított tizenegy koszovói és egy albán állampolgárral szemben, akiket 2013. július 6-án és 7-én Kelebián, Kunbaján és Tompán igazoltattak a járőrök. A külföldiek magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét nem tudták igazolni, ezért tiltott határátlépés miatt előállították őket. Ellenőrzésükkor kiderült, hogy két férfival szemben beutazási és tartózkodási tilalom van érvényben.
Négyen menekültstátusz iránti kérelmet nyújtottak be, őket a BÁH Menekülteket Befogadó Állomására szállították, a többi személyt a Kiskunhalasi Őrzött Szálláson helyezték el.