Hírek Bács-Kiskun megyéből
Az elmúlt 24 óra eseményei.
Megyénk közútjain az elmúlt 24 órában két személyi sérüléssel járó, valamint három anyagi káros közúti közlekedési baleset történt.
A Kiskőrösi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya nyomozást rendelt el súlyos testi sértés bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt B. Dezső 39 éves keceli lakos ellen. A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján a férfi megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2013. július 9-én délután az utcán összeszólalkozott egy 17 éves helyi fiatalemberrel, majd vasvillával megszúrta. A sértett a támadás következtében könnyű sérüléseket szenvedett. B. Dezsőt a rendőrök elfogták, őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatását.
Kelebia és Bácsalmás Határrendészeti Kirendeltség eljárást indított harmincegy – köztük tizenöt gyermekkorú - koszovói, egy szír, egy líbiai, két algériai és egy iraki állampolgárral szemben, akiket 2013. július 8-án és 9-én Kelebián, Kunbaján, illetve az államhatár közelében igazoltattak a rendőrök. Az iraki férfit egy belépő tehervonat vagonjában elbújva fogták el a járőrök.
A külföldiek magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét nem tudták igazolni, ezért tiltott határátlépés miatt előállították őket. Mindannyian menekültstátusz iránti kérelmet nyújtottak be, őket a BÁH Menekülteket Befogadó Állomására szállították.