Hírek Jász-Nagykun-Szolnok megyéből

2013. 06. 20., cs - 09:25
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Bántalmazta barátnőjét, őrizetben van.
A szomszédba ment lopni a jászberényi férfi.
Közúti ellenőrzésen bukott le.

A Szolnoki Rendőrkapitányság garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást F. Mihály tiszavárkonyi lakos ellen. A 40 éves férfi 2013. június 19-én 10 óra 15 perc körüli időben egy tiszavárkonyi utcában szóváltásba keveredett barátnőjével, akit több alkalommal megütött, majd egy kést szorított a nyakához. A sértett bejelentését követően a rendőrök lakásán fogták el a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható F. Mihályt, akit őrizetbe vettek és kezdeményezték előzetes letartóztatását.

Lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást V. István jászberényi lakos ellen a Jászberényi Rendőrkapitányság. A tolvaj 2013. június 19-én bement egy jászberényi körbekerített tanyára, az udvaron letámasztott kerékpárról leemelt egy szatyrot, amelyben nadrág, tolltartó, kerékpár lámpák és karácsonyfadíszek voltak. A rendőrök a beszerzett adatok és információk alapján elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 50 éves férfit, akit gyanúsítottként hallgattak ki. Az elfogással az eltulajdonított tárgyak egy része előkerült.

A kunszentmártoni járőrök Öcsöd belterületén 2013. június 19-én 15 óra 45 perckor ellenőriztek egy személygépkocsit és az abban utazókat. Megállapították, hogy a járművön és annak forgalmi engedélyében az alvázszám és motorszám is különbözik, továbbá a felszerelt rendszám egy másik gépkocsira lett kiadva. A rendőrök előállították a rendőrségre a gépkocsi tulajdonosát, J. Gábor öcsödi lakost, akit gyanúsítottként hallgattak ki egyedi azonosítójel meghamisítása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. A további eljárást a Kunszentmártoni Rendőrkapitányság folytatja le.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában egy személyi sérüléses közúti közlekedési baleset történt.


Kapcsolódó oldalak