Hírek Jász-Nagykun-Szolnok megyéből
Elkövetők rendőrkézen.
A Szolnoki Rendőrkapitányság nyomozást indított súlyos testi sértés bűntett kísérletének megalapozott gyanúja miatt M. Györgyné 61 éves szajoli lakos ellen, aki - az eddig rendelkezésre álló adatok alapján - 2013. június 23-án 16.00 óra körüli időben szóváltást követően kövekkel, egy tégladarabbal és egy vaslánccal megdobta szomszédját. A bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható személyt a kiérkező rendőrök a helyszínről állították elő a Szolnoki Rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki.
Garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt állították elő Cs. Krisztián 20 éves szolnoki lakost és 21 éves társát, J. Attila zagyvarékasi lakost a Szolnoki Rendőrkaptányságra. A rendelkezésre álló adatok alapján a két férfi 2013. június 23-án hajnalban Szolnokon, az egyik park előtti járdán előzetes szóváltást követően bántalmazott egy 25 éves helybéli fitalamebert. Az esetről a sértett ismerőse tett bejelentést a Rendőrkapitányságra. A kiérkező rendőrök még a helyszín közelében elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható személyeket.
A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában három személyi sérüléses közúti közlekedési baleset történt.