Hírek Jász-Nagykun-Szolnok megyéből

2013. 07. 11., cs - 09:25
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Szarvasgombáért ment, de zsákmány nélkül távozott. Fiatalkorú elkövetőt értek tetten.

Jászkiséren, egy körbekerített erdőből akart szarvasgombát lopni 2013. július 10-én 13 óra körüli időben a 21 éves férfi. Az erdőt bérlő, termesztéssel foglalkozó cégvezető és alkalmazottjai vették észre az ismeretlent, akik azonnal hívták a rendőrséget. A megzavart tolvaj a gombákat hátrahagyva, a kerítésen keresztül elmenekült, azonban a Jászapáti Rendőrőrs kiérkező járőrei még a helyszín közelében elfogták a tettest. D. László 21 éves helyi lakost lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt állították elő a rendőrségre.

 

A Jászapáti Rendőrőrs Bűnügyi Alosztályán lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás egy 15 éves jászapáti fiú ellen. Az eddig rendelkezésre álló adatok szerint a tolvaj 2013. július 10-én 14 óra körüli időben járt egy lakatlan ház portáján Jászapátin. A hiányos kerítésen mászott be az udvarra, és onnan kb. 3 kg súlyú vashulladékot akart ellopni, de a rendőrőrs kiérkező járőrei tetten érték, és előállították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható fiatalkorú fiút a rendőrségre. A rendőrök a vashulladékot lefoglalták. Az elkövetőt bíróság elé állítják.

 

 

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában nem történt személyi sérüléses közúti közlekedési baleset.


Kapcsolódó oldalak