Két baleset az M3-ason
Közel azonos időben két közlekedési baleset is történt az M3-as autópályán, az egyik halálos áldozatokat követelt.
Az első baleset 2013. július 6-án 4 óra 45 perckor történt az M3-as autópályán a Geleji pihenő után. Az elsődleges információk szerint egy ukrán felségjelzésű kisbusz Budapest irányából tartott Miskolc felé, amikor a jármű sofőrje feltételezhetően vezetés közben elaludt, majd lehajtott a pályáról és az útmenti árokban állt meg. A közlekedési balesetben két férfi a helyszínen az életét vesztette, míg egy nőt és két férfit sérüléseik ellátására kórházba szállítottak.
A helyszínelés idejére a mezőkeresztesi felhajtótól a polgári felhajtóig teljes az útzár.
A másik baleset reggel ugyanezen napon öt óra után történt néhány perccel az M3-as autópályán Hejőkürtnél. Az elsődleges adatok szerint egy szerb felségjelzésű kamion sofőrje Miskolc felől tartott Budapest felé, amikor feltételezhetően vezetés közben elaludt, majd lehajtott pályáról és az útmenti árokban állt meg. A balesetben ketten megsérültek.
A közlekedési balesetek körülményeit a rendőrség szakértők bevonásával vizsgálja.