Körözött elfogásaink
Három körözött személyt fogtak a rendőrök Veszprém megyében 2013. június 26-án.
A járőrök 2013. június 26-án este az egyik veszprémi vendéglátóhelyen igazoltatták azt a bakonynánai férfit, aki ellen lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja, valamint nagyobb értékre dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt adott ki elfogatóparancsot a Veszprémi Rendőrkapitányság.
A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján 36 éves V. Béla 2012 augusztusában egy olaszfalui csirketelepre oly módon ment be, hogy a kerítést megrongálta, majd a telep padlásáról különböző színesfém-tárgyakat tulajdonított el több százezer forint értékben.
A férfit néhány hónappal később, 2012. október 26-án este tetten érték egy másik bűncselekmény elkövetése közben: Veszprémben a Haszkovó úton egy Kft. zárt udvarában lévő kamionból közel 100 liter gázolajat kísérelt meg eltulajdonítani. Elfogták a rendőrök, de később a nyomozati cselekmények alól kivonta magát, ezért a nyomozóhatóság a körözését rendelte el.
Vele szemben a további eljárásokat - őrizetbe vétele mellett - a Veszprémi Rendőrkapitányság folytatja le.
A Tapolcai Rendőrkapitányság Badacsonytomaji Rendőrörs járőrei 2013. június 26-án este Balatonederics belterületén fogták el azt a kaposvári lakost, akit a Ráckevei Rendőrkapitányság tanúként körözött egy csalás miatt indított büntetőügyben. A rendőrök elfogták, majd a Tapolcai Rendőrkapitányságra előállították a 46 éves férfit.
Az Ajkai Rendőrkapitányság Devecseri Rendőrörs járőrei 2013. június 26-án reggel Devecserben igazoltatták O. László helyi lakost, akit a Kalocsai Járásbíróság körözött rablás bűntett kísérlet elkövetése miatt. A 22 éves férfit elfogták, előállították, majd őrizetbe vették. A személyt 2013. június 27-én állították bíróság elé.