Lopott, lebukott
Nincs értelme tagadni, ezt a gyanúsított is megmondta.
Beton asztalok vaslábait próbálta eltulajdonítani egy kecskédi férfi 2013. június 30-án az Oroszlány külterületén lévő egykori bánya melletti erdőből. B. Bélát tetten érték a rendőrök. Az egyenruhások a helyszínre érkezvén látták, amint a férfi kalapáccsal a kezében bontotta szét a régi bányapihenőnél lévő asztalt. A járőrök felszólítására a férfi letette „munkaeszközét”. A rendőrök előállították őt az Oroszlányi Rendőrkapitányságra. Gyanúsítotti kihallgatásán beismerő vallomása a tettenérést követően szinte csak formalitás volt, a magyarázatra voltak inkább kíváncsiak a nyomozók. A gyanúsított elmondta, hogy anyagi nehézségein szeretett volna könnyíteni, ha sikerült volna eladnia a vastárgyakat.
B. Béla ellen – szabadlábon hagyása mellett – dolog elleni erőszakkal szabálysértési értékre elkövetett lopás vétség kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást az Oroszlányi Rendőrkapitányság és kezdeményezi gyorsított eljárásban történő bíróság elé állítását.