Napi hírek Jász-Nagykun-Szolnok megyéből
Garázdák és bliccelők rendőrkézen.
A Szolnoki Rendőrkapitányság nyomozást indított garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt B. Ali 24 éves és Sz. József 49 éves rákóczifalvai lakosok ellen. A páros előzetes szóváltást követően bántalmazott egy férfit Rákóczifalva egyik utcáján 2013. június 15-én a késő esti órákban. A sértettet több alkalommal megütötték, majd távoztak a helyszínről. A rendőrök a beszerzett adatok alapján másnap elfogták, előállították, majd bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki az elkövetőket.
Több vasúti bliccelőt is tetten értek 2013. június 16-án. Három személy ugyanazt a taktikát alkalmazva fénymásolt 50%-os kedvezményre jogosító iratot használt fel a menetjegy megvásárlásához. Egyikük terve sem sikerült, mivel a jegyellenőr észlelte a hamisítást és értesítette a rendőrséget. Egy debreceni nő más nevére kiállított 90%-os utazási kedvezményre jogosító utalvánnyal vett részt a vasúti közlekedésben, de az ellenőrzésen ő is lebukott. A Szolnoki illetve a Karcagi Rendőrkapitányság magánokirat-hamisítás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást az ügyekben.
A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában személyi sérüléses közúti közlekedési baleset nem történt.