Rablók, garázdák őrizetben
Rendőrségi események 2013. június 19-én Borsod-Abaúj-Zemplén megyében.
A Miskolci Rendőrkapitányság rablás megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a 21 éves L. Lászlóval és a 20 éves K. Tiborral szemben. A nyomozás adatai szerint a két tettes június 18-án éjfélt alig megelőzően a Mályi tó partján sátorozó fiatalokat rabolt ki. A sértettek az erőszakos fellépés és a fenyegető magatartás hatására adták át értékeiket az elkövetőknek, akik a megszerzett zsákmánnyal elmenekültek a helyszínről. A rendőrök a bejelentéstől számított egy órán belül elfogták a két miskolci rablót, akiket bűnügyi őrizetbe vett a hatóság.
Szabálysértési őrizetbe vette a Miskolci Rendőrkapitányság a 36 éves K. Gábort és a 35 éves R. Elemért, akik egy Lyukóvölgyi telekről fát tulajdonítottak el. Akárcsak azt a három férfit is, akiket a nyékládházi úgynevezett debreceni tónál értek tetten a halőrök. A 24 éves Ó. Jenő egy horgászat elől elzárt területen engedély nélkül halászott. A másik két orvhorgász B. Máté és K. Sándor már több kilogramm halat eltulajdonított, amikor tetten érték őket.
A Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság csoportosan elkövetett garázdaság büntett megalapozott gyanúja miatt indított eljárást öt körömi férfival szemben. A nyomozás elsődleges adatai szerint a 36 éves H. István, a 20 éves H. Tibor, a 18 éves H. Zsolt, a 18 éves H. Árpád és a 20 éves T. Krisztián az esti órákban Köröm belterületén korábbi nézeteltérésük miatt bántalmaztak egy 22 éves sajóhídvégi férfit. A támadókat az egyenruhások elfogták és előállították a Tiszaújvárosi Rendőrkapitányságra.
Megyénk útjain az elmúlt 24 órában egy személyi sérüléssel járó közlekedési baleset történt, anyagi kárral végződő ütközés hét esetben jutott a rendőrség tudomására.