Rendőrkézen a kábítószer terjesztők -Videóval

2013. 07. 03., sze - 15:54
Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Rajtaütés egy pécsi lakásban

A rendőrség tudomására jutott bűnügyi információ alapján 2013. július 2-án délután egy 45 éves pécsi férfi lakására vonultak ki a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói és a Terrorelhárítási Központ munkatársai.

A rendelkezésre álló adatok alapján gyanú merült fel arra vonatkozóan, hogy B. Ede 45 éves, valamint társa, Zs. István 41 éves pécsi lakosok marihuanát terjesztenek, majd azt Pécs területén értékesítik. A házkutatás során kábítószernek tűnő növényi származék, 18 tő kender, valamint kábítószer termesztéshez szükséges tárgyak, eszközök, berendezések kerültek lefoglalásra. A két férfin kívül -mint fogyasztó- a helyszínen tartózkodott T. Péter 27 éves pécsi lakos is.

A Terrorelhárítási Központ munkatársai és a nyomozók a három férfit elfogták, majd a Pécsi Rendőrkapitányságra előállították. Gyanúsítotti kihallgatásukat követően a kábítószer terjesztőkkel szemben -őrizetbe vételük mellett-, a fogyasztóval szemben –szabadlábon hagyása mellett- kábítószer kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a Pécsi Rendőrkapitányság folytatja le az eljárást.    


Hírfolyam

 

Felismeri?

A soproni nyomozók az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen férfi azonosításához.

 

Kifosztás bűntett miatt keressük

A Komáromi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a 11030/432/2025. bűnügyi számon kifosztás bűntett miatt folytat eljárást.

 

Eltereléssel felfüggesztve

Az ózdi rendőrök három kábítószer-használóval szemben zárták le a vizsgálatot a DELTA Program keretében.

 

Saját csapdájuk fogságában

Az emődi rendőrök az illegális tevékenységet rögzítő vadkamera felvételei alapján azonosították az orvvadászokat.