Rendőrségi hírek Bács-Kiskun megyéből

2013. 06. 18., k - 07:42
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra eseményei.

Megyénk közútjain a hétfői napon három személyi sérüléssel járó, valamint hét anyagi káros közúti közlekedési baleset történt. Ittas gépjárművezetővel szemben egy esetben intézkedtek a rendőrök.

 

A Kecskeméti Rendőrkapitányság Közrendvédelmi Osztálya őrizetbe vette V. Zsanett 20 éves kecskeméti lakost 2013. június 17-én este. A nő Kecskeméten, az úttest szélén állva az arra közlekedőknek félreérthetetlen módon jelezte, hogy anyagi ellenszolgáltatásért szexuális kapcsolatot létesít. Cselekményét védett övezetben követte el, és alaposan tartani lehetett attól, hogy szabadlábon hagyása esetén a szabálysértést továbbra is folytatja.

 

A Kecskeméti Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya őrizetbe vette H. Tamás 20 éves kecskeméti lakost, aki a rendelkezésre álló adatok alapján megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2013. június 11-én reggelre, Kecskemét, Gőzhajó utcában lévő parkolóból ellopott egy robogót, melynek az értéke több mint százezer forint. A robogót lefoglalták a rendőrök, így a sértett visszakapta azt, de a rongálással így is keletkezett kb. 20.000 forint kára.

 

Kelebia és Bácsalmás Határrendészeti Kirendeltség eljárást indított három szerb és tizenkilenc koszóvói állampolgárral szemben, akiket hét csoportban, 2013. június 16-án és 17-én, Tompa külterületén és az 5501-es számú út mellett ellenőriztek a járőrök.  A külföldiek jogszerű magyarországi tartózkodásukat igazolni nem tudták, ezért előállították őket tiltott határátlépés miatt. Egy személy ellen beutazási és tartózkodási tilalom van érvényben. A menekültstátusz iránti kérelmet benyújtó külföldieket a BÁH Menekülteket Befogadó Állomására szállították.

 


Kapcsolódó oldalak