Rendőrségi hírek Bács-Kiskun megyéből

2013. 06. 28., p - 08:03
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra eseményei.

Megyénk közútjain az elmúlt 24 órában, csütörtökön egy személyi sérüléssel járó és kettő anyagi káros baleset történt.

 

A Kecskeméti Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt 2013. június 27-én őrizetbe vett egy 15 éves kecskeméti lakost. A fiatalkorú a rendelkezésre álló adatok alapján megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2012. március 31-én éjjel Kecskeméten, a Kurucz téren található egyik raktárba dolog elleni erőszakkal behatolt, és több százezer forint értékben lopott el eszközöket. Továbbá azzal is megalapozottan gyanúsítható a fiatalember, hogy 2013. április 20. és 25. között Kecskeméten, a Katona József utca egyik lakóházának udvarára bement. A közös udvaron lévő lakások ajtaját befeszítette, és onnan vízmelegítő kazánt, csaptelepeket, illetve mosogató-csaptelepet lopott el. A férfival szemben őrizetbe vétele mellett folyik az eljárás.

 

 

A Kelebia és Hercegszántó Határrendészeti Kirendeltségek valamint a Bajai Rendőrkapitányság eljárást indított egy szír, egy szerb és huszonkettő koszovói  - köztük három gyermekkorú- állampolgárral szemben, akiket 2013. június 26-án és 27-én Hercegszántón, a 5506. számú műúton, Kelebián,   valamint Baján igazoltattak a rendőrök. Mivel jogszerű Magyarországon való tartózkodásukat igazolni nem tudták, ezért tiltott határátlépés miatt előállították őket. A szerb állampolgár ellen beutazási és tartózkodási tilalom van érvényben. A személyek menekültstátusz iránti kérelmet nyújtottak be, őket a BÁH Kiskunhalasi Ideiglenes Menekülteket Befogadó Állomására szállították


Kapcsolódó oldalak