Rendőrségi hírek Bács-Kiskun megyéből

2013. 07. 01., h - 08:16
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra eseményei.

Megyénk közútjain az elmúlt 24 órában, vasárnap egy személyi sérüléssel járó, valamint kettő anyagi káros baleset történt. Ittas gépjárművezetővel szemben két esetben intézkedtek a rendőrök

 

A Kecskeméti Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya rongálás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást H. László 48 éves kecskeméti lakos ellen. A férfi a rendelkezésre álló adatok alapján megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2013. június 30-án 16 órakor megjelent Kecskeméten, egy úrihegyi tanyánál, ahol szóváltásba keveredett az ott lakó volt élettársával. A nőt bántalmazta és a ház felgyújtásával fenyegette meg. A sértett emiatt az otthonából elmenekült, és értesítette a rendőrséget. H. László ezt követően a házat valóban felgyújtotta. A kiérkező járőrök megkezdték a tűz oltását, és értesítették a Katasztrófavédelem munkatársait, akik megfékezték a lángokat. A házban több millió forint kár keletkezett. H. Lászlóval szemben őrizetbe vétele mellett folyik a büntetőeljárás.

 

A Kelebia és a Bácsalmás Határrendészeti Kirendeltség eljárást indított egy palesztin, egy pakisztáni, egy marokkói, valamint negyvenegy koszovói állampolgárral szemben, akiket 2013. június 29-én és 30-án Tompán, Kunbaján, Bácsalmáson és az 53-as számú főúton igazoltattak a rendőrök. Mivel jogszerű Magyarországon való tartózkodásukat igazolni nem tudták, ezért tiltott határátlépés miatt előállították őket. A külföldiek ellenőrzésekor kiderült, hogy a pakisztáni férfival szemben beutazási és tartózkodási tilalom van érvényben, ezért őt kiutasításának előkészítése miatt a Kiskunhalasi Őrzött Szállásra szállították. A többi külföldi menekültstátusz iránti kérelmet nyújtott be, őket a BÁH Menekülteket Befogadó Állomására szállították


Kapcsolódó oldalak