Rendőrségi hírek Békés megyéből

2013. 07. 07., v - 07:38
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Három személyi sérüléssel járó közlekedési baleset és egy garázdaság.

Békés megyében 2013. július 6-án három személyi sérüléssel járó közlekedési baleset történt.

 

Délelőtt Szarvas külterületén, a Szentesi úton egy autó vezetője balra, az egyik bejáróra próbált bekanyarodni. Ekkor azonban a mögötte lévő autót már előzte egy harmadik kocsi, mely így a kanyarodó járművel összeütközött. Kora este, 18 óra körül Békéscsaba külterületén elesett egy segédmotoros.  A férfi, akinél felmerült a gyanúja annak, hogy ittasan vezetett, az útról letért a füves útpadkára, majd ott egy táblának ütközött. Ezt követően este háromnegyed 9 körül Gyomaendrőd külterületén is elesett egy motorkerékpáros. A három balesetnek összesen három sérültje van, a történtek körülményeit az illetékes rendőrkapitányságok vizsgálják.

 

A Békéscsabai Rendőrkapitányság garázdaság miatt indított eljárást egy férfi ellen. A 22 éves dobozi Sz. István egy rendezvényen többeket szidalmazott, egy vendéget arcon is ütött. A rendőrök, akikkel szintén agresszíven viselkedett előállították és gyanúsítottként hallgatták ki. 


Kapcsolódó oldalak