Rendőrségi hírek Jász-Nagykun-Szolnok megyéből
Bolti tolvajt fogtak az egyik jászberényi áruházban. Lopás miatt áll bíróság elé egy fiatalkorú.
A Jászberényi Rendőrkapitányság nyomozást rendelt el lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt B. Gyula 69 éves jászberényi lakos ellen. A férfi egy tubus műfogsorrögzítőt akart eltulajdonítani az egyik jászberényi áruházból. A rendőrök a tolvajt előállították a kapitányságra, ahol a bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.
Lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást a Karcagi Rendőrkapitányság egy 16 éves fiú ellen. A rendelkezésre álló adatok alapján 2013. június 17-én 11 óra 30 perc körüli időben a fiatalkorú bement egy kunmadarasi családi ház udvarára, ahol egy kerékpáron lévő táskából kiemelt és eltulajdonított egy pénztárcát, amelyben iratok voltak. A rendőrök a beszerzett adatok és információk alapján elfogták és előállították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható személyt, akitől a lopott tárgyak egy része is előkerült. Az elkövetőt a rendőrség bíróság elé állítja.
A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában két személyi sérüléses közúti közlekedési baleset történt.