Rendőrségi hírek Nógrád megyéből
Salgótarján belvárosában bántalmazott egy nőt két fiatal lány és egy salgótarjáni ház padlásán bújt el a betörő a sértett és a rendőrök elől. Bercelen egy villanyoszlopnak esett neki fejszéjével egy garázda.
A belvárosban verekedett a két nő
A Salgótarjáni Rendőrkapitányságra tett telefonon bejelentést 2013. június 25-én 17 órakor egy nő, miszerint őt az utcán többen bántalmazták.A helyszínen megállapítást nyert, hogy Salgótarján belvárosában, az utcán 16 éves és egy 20 éves nő ismerőseivel hangos szóváltásba került. Majd a két fiatal nő a 47 éves sértett haját többször meghúzta, és a fején megütötte, valamint többször megrúgta. A bántalmazás következtében a sértett megsérült.A rendőrök a 16 éves salgótarjáni és a 20 éves szátoki nőt elfogták, és a rendőrkapitányságra előállították, akik ellen garázdaság és könnyű testi sértés vétségének megalapozott gyanúja miatt folytatnak büntetőeljárást.
Fejszével verte szét a garázda a villanyoszlopot
A Balassagyarmati Rendőrkapitányság járőrei állampolgári bejelentést követően vonultak Bercelre 2013. június 25-én 13 óra 30 perckor, ahol megállapítást nyert, hogy a község temetőjénél lévő villanyoszlop egyik oldalát egy 31 éves helyi lakos fejszéjével szétverte. A rendőrök a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható személyt elfogták, és a rendőrkapitányságra előállították. A férfi ellen garázdaság vétség megalapozott gyanúja miatt indítottak büntetőeljárást.
A padláson bujt el a betörő
Egy állampolgár kért rendőri segítséget a Salgótarjáni Rendőrkapitányság ügyeletétől 2013. június 25-én 20 óra 30 perc körüli időben telefonon, mivel elmondása szerint lakásába egy személy betört. A rendőrök perceken belül a helyszínre értek, ahol a padláson egy papírdobozba bújva elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 62 éves salgótarjáni férfit. A személy az eddigi adatok alapján a délutáni órákban a ház ablakát benyomta, majd bemászott a szobába, ahol kutatni kezdett, mivel használati tárgyakat, pénzt és fém tárgyakat akart eltulajdonítani. A lakásban elvágta az internet és telefonkábelt. A férfit az értékek eltulajdonításában a váratlanul haza érkező sértett és a bejelentést követően kiérkező rendőrök akadályozták meg, akik elől a padláson rejtőzött el. A 62 éves salgótarjáni férfit a rendőrök a rendőrkapitányságra előállították és lopás vétség kísérletének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.