Rendőrségi hírek Vas megyéből

2013. 06. 19., sze - 08:31
Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt huszonnégy órában szerencsés kimenetelű közlekedési balesetnél és garázdaság ügyében is intézkedtek a vasi rendőrök.

Mozdonnyal ütközött a személyautó

 

Egy sárvári férfi 2013. június 18-án délután személygépkocsival közlekedett Pósfa felől Ölbő irányába, amikor haladása során a fény és félsorompó nélküli vasúti átjáróban nekiütközött az ott közlekedő személyvonatnak. A baleset során személyi sérülés nem történt. Az ügyben a rendőrség közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt eljárást indított az 59 éves férfival szemben.

 

Garázdaság miatt indult ellene eljárás

 

A helyi körzeti megbízott 2013. június 18-án délután a Büki Rendőrőrsre előállította azt a 20 éves helyi férfit, aki az intézkedést megelőzően Tormásligeten az egyik lakóház közös udvarán hangoskodott, agresszíven viselkedett és előzetes szóváltást követően tettleg bántalmazta  szomszédját. A rendőrségen F. Krisztiánt gyanúsítottként kihallgatták és az ügyben garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárást indítottak.


Kapcsolódó oldalak