Segélykérőből gyanúsított

2013. 07. 10., sze - 07:02
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Hallucinált az elfogyasztott kábítószertől.

Rendőri segítséget kért egy 40 éves tatabányai férfi 2013. július 9-én Tatabányán. Bejelentése szerint többen is fenyegetik őt az utcán, fél. Az egyenruhások a helyszínre siettek, de ott már nem találták a bejelentőt. A járőrök telefonon felvették vele a kapcsolatot, majd ezt követően a férfi visszatért a korábban megadott címre. Autóval érkezett és rendkívül zavart volt. C. Zsolt a rendőrök kérdéseire összefüggéstelen válaszokat adott. Az egyenruhások gyanították, hogy kábítószert fogyaszthatott, melyet az igazoltatáskor elismert. Az intézkedés során a járőrök átvizsgálták a férfi ruházatát, de nem találtak gyanús anyagot, a kocsiban viszont igen. A jármű jobb első üléséről előkerült fehér porról C. Zsolt azt állította, hogy „vörös playboy”, melyből több alkalommal is fogyasztott. Ezt a vele szemben alkalmazott kábítószer-gyorsteszt is megerősítette, mely pozitív eredményt mutatott.

 

C. Zsolt ellen – szabadlábon hagyása mellett – kábítószer fogyasztásával, megszerzésével, tartásával elkövetett kábítószer birtoklás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a Tatabányai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya, továbbá a Tatabányai Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya járművezetés bódult állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. A gyanúsított ellen emellett szabálysértési eljárás is indult, mert úgy vezette a személygépkocsit, hogy nem rendelkezett vezetői engedéllyel.


Kapcsolódó oldalak