Táskát lopott a mentőautóból
Megkérdezte a betegtől hogy van, majd ellopta a mentősök táskáját.
Beteget szállítottak a mentősök a tatabányai kórházba 2013. június 21-én. Míg a betegpapírokat rendezték, egy ismeretlen férfi a nyitott mentőautóból eltulajdonította a két betegszállító hátizsákját, benne pénztárcájukkal, személyes irataikkal. A beteg látta a tolvajt, így részletes személyleírást tudott adni róla. A sértettek egyike, testvére segítségével, autóval az elkövető nyomába eredt. Körbejárták a kórház környékét. Az egyik mellékutcában találtak rá,az elkövetőre, aki autójával közlekedett. Követni kezdték. A gyanúsított nem gondolta, hogy az egyik hátizsák tulajdonosa van a nyomában. Ezzel akkor szembesült, mikor megállt és figyelmetlenségéből nekitolatott az őt követő járműnek. A mentős kérdőre vonta N. Pétert, aki visszaadta az eltulajdonított értékeket. A tettes ennyivel nem úszta meg, a sértett hívta a rendőrsége és a járőrök kiérkezéséig visszatartotta a 31 éves tatabányai férfit. Az egyenruhások a tolvajt előállították a Tatabányai Rendőrkapitányságra, ahol részletes beismerő vallomást tett. Ellene – szabadlábon hagyása mellett – lopás elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a rendőrség.