Tolvajokat értek tetten az egyenruhások

2013. 06. 29., szo - 08:21
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elfogásnak köszönhetően megtérült a kár.

Radiátorokat lopott három komáromi személy egy családi ház kertjéből. A kerítésen átmászva jutottak be a lakatlan ingatlan területére, majd az ott elhelyezett öt darab fűtőtestet egy kézikocsira pakolták és haza vitték. A járőrök épp a gyanúsítottak otthonánál tartózkodtak. Egy eltűnt személyt kerestek, mikor tudomást szereztek a lopásról. Házkutatást tartottak, melynek során megtalálták a radiátorokat. Kiderült, hogy a 43 éves L. Károly, a 48 éves L. Károlyné és a 32 éves L. Natasa egy közeli családi ház udvaráról tulajdonította el a tárgyakat. A három személyt előállították a Komáromi Rendőrkapitányságra, ahol gyanusítotti kihallgatásukat követően ellenük – szabadlábon hagyásuk mellett – jogtalan behatolással szabálysértési értékre elkövetett lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a Komáromi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya. A rendőrök a radiátorokat lefoglalták, melyet a szükséges nyomozati cselekmények végrehatását követően visszaadtak tulajdonosának. Még tartott a rendőri intézkedés, mikor az eltűntként keresett asszony is haza érkezett, így további intézkedésre nem volt szükség.


Kapcsolódó oldalak