Vádemelési javaslat

2013. 07. 05., p - 07:25
ORFK Kommunikációs Szolgálat

Magyarországon átutaztatva csempésztek külföldieket Nyugat-Európa országaiba.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály Illegális Migráció Elleni Osztálya bűnszervezetben elkövetett embercsempészés bűntette miatt indult eljárást vádemelési javaslattal küldött meg a Mosonmagyaróvári Járási Ügyészségnek.

A nyomozás adatai szerint a gyanúsítottak 2011 októbere és 2012 januárja közötti időszakban legalább 10 alkalommal nyújtottak segítséget 62 fő afgán, libanoni, illetve palesztin származású személynek a szerb-magyar határ illegális átlépéséhez, majd a Magyarországról főként Ausztriába, illetve Németországba történő illegális továbbutazásukhoz. A szervezet csúcsán afgán nemzetiségű, Szerbiában, illetve Magyarországon tartózkodó szervezők álltak. Az államhatár szerb oldalán és a magyar területen - Budapesten, Debrecenben - tartózkodó szervezők egyeztettek a csoport létszámáról, elszállítási és szállásolási lehetőségekről, valamint az ehhez szükséges járművekről, sofőrökről. A magyar-szerb határon átcsempészett, vagy a magyar hatóságok által befogadó állomáson, illetve gyermekvédelmi intézetben elhelyezett személyeket vonattal, vagy az ismeretségi körbe tartozó személyek tulajdonában lévő gépjárművekkel (személyautó, mikrobusz) csempészték Ausztria területére. A vonaton utaztatott migránsokat embercsempész is kísérte, aki sohasem tartózkodott velük közös vagonban, de közreműködött a jegyvásárlásban, illetve az átszállások biztosításában. Több esetben befogadó állomáson, és gyermekvédelmi intézetben elhelyezett személyeket is csempésztek, amelyben meghatározó szerepe volt egy ilyen intézményben elhelyezett, afgán csempésznek, aki a migránsok Magyarországon területén történő mozgását kísérőként biztosította. A szállítást végrehajtó személyek alkalmanként 20.000-50.000 forintot kaptak. Ezeket az illegális jövedelmeket nem számlákon mozgatták, hanem kézből-kézbe, vagy utalásokkal történt.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda a nyomozást befejezte, a keletkezett iratokat 9 gyanúsított (5 afgán, 1 libanoni, és 3 magyar) tekintetében 2013. június 28-án vádemelési javaslattal küldte meg a Mosonmagyaróvári Járási Ügyészségnek. További 2 afgán állampolgárral szemben nemzetközi elfogatóparancs van érvényben, esetükben a nyomozó hatóság távollétükben történő vádemelést javasolt.


Kapcsolódó oldalak