Vádemelési javaslat az izsófalvai tolvajokkal szemben

2013. 07. 05., p - 12:31
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Több izsófalvai házba is betörtek azok az elkövetők, akik gyakorlatilag mindent vittek, ami mozdítható volt.

A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság lopás bűntett miatt indított eljárást 2012. november 25-én az akkor még ismeretlen elkövetőkkel szemben. A nyomozás adatai szerint Izsófalván betörtek egy ingatlanba, ahonnan többek között szerszámgépeket és más értékeket tulajdonítottak el.

 

A nyomozás eredményeként a rendőrség azonosította a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható három 15-16 éves múcsonyi fiatalkorú fiút és további két társukat. A gyanúsítotti kihallgatásukon a terheltek további öt hasonló módon és ugyanazon településen elkövetett bűncselekményről is számot adtak. Az eljárás adatai szerint a három fiatalember a hat felderített lopás mindegyikében részt vett, míg egy-egy bűncselekménynél két lány is közreműködött.

 

A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság a bűnügyi őrizetbe vett elkövetőknek kezdeményezte előzetes letartóztatását, amit ügyészi indítványra a bíróság elrendelt.

 

Az említett ügyben rendőrség a nyomozást lezárta és az iratokat a napokban vádemelési javaslattal küldte meg az illetékes ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak