„300x100 Biztonság” Nógrádban

2016. 10. 01., szo - 08:58
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Értékelték a program végrehajtását Drégelypalánkon.

A polgárőrség kiemelt bűnmegelőzési mintaprogramja „100x100 Biztonság” elnevezéssel indult 2013-ban, melyhez 2014-ben 150, 2016-ban pedig további 50 település is csatlakozott. 

Az országos program célja a lakosság szubjektív biztonságérzetét hangsúlyozottan figyelembe vevő, az átlagtól eltérő közbiztonsági kihívásokkal rendelkező településeken megvalósítható középtávú polgárőr cselekvési célok, illetve prioritások kijelölése, a végrehajtás módjainak meghatározása, kiemelt támogatása és a fejlesztés folyamatos biztosításával hozzájárulni az életminőséget javító közbiztonság fenntartásához.

A Nógrád Megyei Polgárőr Szövetség és a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Drégelypalánkon a Drégelyvár Fogadó különtermében 2016. szeptember 30-án tartotta meg a ”300x100 Biztonság” mintaprogram értékelését.

A rendezvényt Dombai Gábor, Drégelypalánk polgármestere nyitotta meg, aki köszöntötte a meghívott megyei települések polgármestereit és polgárőr egyesületek vezetőit, képviselőit. Tájékoztatást adott a Drégelypalánki Önvédelmi és Polgárőr Egyesület tagjainak munkájáról, a programban való szerepvállalásukról.

Dr. Nagy László rendőr dandártábornok, a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője tájékoztatta a jelenlévőket a „300x100 Biztonság” elnevezésű program elmúlt időszakban végrehajtott feladatairól. Többek között elmondta, hogy a rendőrök a polgárőrség tagjainak - folyamatos oktatások, képzések tartásával is - segítettek abban, hogy a jogsértések esetén szükséges feladataikat késedelem nélkül, szakszerűen lássák el. Az elmúlt időszakban mind eszközök, mind tapasztalatok szerzésének lehetőségével igyekeztek minél felkészültebbé tenni a polgárőrség tagjait. Összegezve megállapította, hogy Nógrád megyében a program jól működött, célját elérte, a lakosság szubjektív biztonságérzete javult.

Vass Miklós, a Nógrád Megyei Polgárőr Szövetség elnöke beszámolt arról, hogy a programnak köszönhetően a kiemelt feladat megvalósult, miszerint a megyében hatékony polgárőrséget hoztak létre. Az együttműködés a rendőrség, polgárőrség és az önkormányzat között kiváló. Ennek legjobb példája a Drégelypalánkon közös összefogással felújított és átadott körzeti megbízotti és polgárőr iroda, ahol munkatársai a rendőrökkel - a település közbiztonságának javítása érdekében - együtt láthatnak el szolgálatot.

Balla Mihály országgyűlési képviselő tapasztalta, hogy szemmel látható a megyében a rendőrség és polgárőrség folyamatos és kiváló együttműködése, melyhez gratulált. Ezt követően megköszönte a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányságnak és a rendőrkapitányságok munkatársainak eddigi közrend- és a közbiztonság érdekében végzett munkáját. 


Hírfolyam

 

Összehangolt akció Hajdúhadházon

Célkeresztben volt körözött személyek elfogása, kábítószer-bűncselekmények felderítése és közlekedési szabálysértők kiszűrése a forgalomból.

 

Már minden múzeum gőzerővel készül az ország legnagyobb kulturális rendezvényére

Szombaton végre elérkezik a nyár legjobban várt programja, hazánk legnagyobb és legnépszerűbb kulturális eseménye: a Múzeumok Éjszakája, amelyre országszerte közel 470 helyszínen, több mint 2900 kulturális programmal várják az érdeklődőket. A múzeumokban már felkészültek a látogatók fogadására, a Rendőrmúzeumban például a kutyás és lovas bemutatókat próbálják, a kiállításra szánt járművek pedig már felsorakoztak az udvaron, hogy június 21-én az „éjszakázók” betekinthessenek a rendőrség kulisszái mögé.

 

Régi módszer új köntösben

Rendőrnek adta ki magát az a telefonáló, aki egy idős férfitól csalt ki több millió forintot. A Mátrix Projekt keretében folytatjuk a harcot a kibercsalók ellen.

 

Rendőrkézen a kajaktolvaj

A balatonfüredi rendőrök elfogtak egy 30 éves győri férfit, aki egy nyaralót tört fel sporteszközökért.