A bűvös 13-as
Ennyi csapat indult az idei háromtusa-bajnokságon, amit idén is a Készenléti Rendőrség (KR) nyert meg.
Minden évben a KR szervezi azt az Országos Rendőr Háromtusa Bajnokságot, amely a Rendőr Országos Pontszerző Bajnokság része. Az égiek idén sem voltak kegyesek a versenyzőkhöz, az előző évhez hasonlóan esővel indult és azzal is zárult a verseny. Ez azonban egyik versenyzőnek sem szegte kedvét, mindenki odatette magát mind a három számban: gépjárművezetés, futás, lövészet.
Az országból 13 négyfős csapat érkezett a KR-laktanyába. A rendőrök vegyes és férfi páros kategóriában mérték össze ügyességüket. A szlalompályán szolgálati autóval kellett végighajtani a páros mindkét tagjának, majd ezt követte az alakulótér körüli futás, végül pedig a lövészet. Mind a három számban a gyorsaság mellett az ügyesség is fontos szempont volt.
A legeredményesebb a KR csapata lett, második helyen végzett a Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság csapata, harmadik lett a Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság csapata. A férfi párosoknál és a vegyes párosoknál a KR diadalmaskodott.
Gratulálunk mindenkinek!