Bács-Kiskun vármegyei elismerések
Nemzeti ünnepünk, március 15-e alkalmából alkalmából elismeréseket vehettek át a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai.
Dr. Sulyok Tamás, Magyarország köztársasági elnöke huzamosabb időn keresztül végzett, kiemelkedő szakmai munkája elismeréseként „Magyar Bronz Érdemkereszt” állami kitüntetést adományozott
Ányos Csaba r. főtörzszászlósnak, a főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztály járőrparancsnokának.
Dr. Pintér Sándor, Magyarország belügyminisztere szolgálati feladatai kiemelkedő teljesítésének elismeréséül ezredessé léptette elő:
Dr. Kovács Gábor r. alezredest, a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi rendőrfőkapitány-helyettesét.
Magyarország belügyminisztere szolgálati feladatai kiemelkedő teljesítéséért tanácsosi címet adományozott:
Simon Sándor c. r. főtörzszászlósnak, a Kecskeméti Rendőrkapitányság, nyomozójának.
Dr. Balogh János r. altábornagy, országos rendőrfőkapitány a Rendőrség bűnmegelőzési, illetve gyermek- és ifjúságvédelmi tevékenységének területén nyújtott kiemelkedő teljesítményéért
Petőfi Emlékplakettet adományozott
Répási Tamás Károlyné c. r. őrnagynak, a Kalocsai Rendőrkapitányság főelőadójának.
Dr. Balogh János r. altábornagy, országos rendőrfőkapitány egy kollégánkat soron kívül magasabb rendfokozatba léptetett elő, további két főt pedig pénzjutalomban részesített.
Dr. Gulyás Zsolt r. dandártábornok, a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetője tizennyolc kollégát pénzjutalomban részesített. 46 kollégánk kerek évfordulós elismerésüket vehették át, kilencen pedig a belügyi alkalmazás után járó elismerést.
A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányságon megrendezett ünnepélyes állománygyűlésen a Magyar Rendőrség Zenekarának színvonalas előadását is meghallgathatta a jutalmazott állomány.