Beszámolók napja

2025. 05. 31., szo - 08:56
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Nógrád Vármegyei Önkormányzat Közgyűlése, valamint Balassagyarmat és Pásztó Város Önkormányzatának közgyűlése is elfogadta a vármegyei rendőr-főkapitányság illetve a rendőrkapitányságok vezetőinek 2024. évi beszámolóját.

Dr. Somssich Gabriella rendőr dandártábornok, rendőrségi főtanácsos, Nógrád vármegye rendőrfőkapitánya május 29-én számolt be a közgyűlés előtt a rendőr-főkapitányság 2024. évi tevékenységéről, az elért eredményekről, továbbá a vármegye közrendjének és közbiztonságának alakulásáról. A prezentációban kiemelt szerepet kapott a statisztikai adatok és összehasonlító táblázatok mellett a társszervekkel, önkormányzatokkal folytatott sikeres együttműködés szerepe és jelentősége a felderítési mutatók alakulásában.

A rendőrfőkapitány végezetül megköszönte a települések önkormányzatainak, az állami és civil szervezeteknek, valamint a társhatóságoknak a támogató együttműködését, amellyel hozzájárultak a rendőri feladatok végrehajtásához, a lakosság biztonságérzetének javításához.

Salgótarjánban, a Vármegyeháza épületében megtartott rendezvényen – a közgyűlés megtisztelő meghívásának eleget téve – a beszámolón részt vettek a vármegye rendőrkapitányságainak vezetői, valamint dr. Tarcsa Csaba rendőr vezérőrnagy, rendőrségi főtanácsos, címzetes egyetemi docens, a Készenléti Rendőrség parancsnoka, műveleti országos rendőrfőkapitány-helyettes is, aki hozzászólásában kiemelte a társadalmi együttműködés jelentőségét a kiberbűnözés és a kábítószer elleni hatékony fellépés érdekében.

Skuczi Nándor, a közgyűlés elnöke a vármegye lakosságának nevében is megköszönte a teljes rendőri állománynak a közrend, közbiztonság fenntartása érdekében nyújtott kiemelkedő munkáját, majd a közgyűlés elfogadta a rendőrfőkapitány beszámolóját.

Szintén május 29-én számoltak be a rendőrkapitányságok 2024. évi tevékenységéről a Balassagyarmati és a Pásztói Rendőrkapitányságok vezetői a városok önkormányzatának képviselő-testülete előtt. Mindkét város közgyűlése elfogadta a rendőrkapitányok beszámolóját.


Kapcsolódó oldalak