Beszámolt a Siófoki Rendőrkapitányság vezetője

2022. 05. 01., v - 14:45
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A város képviselő-testülete egyhangúlag elfogadta a kapitányság éves beszámolóját.

Bene Zsolt r. ezredes, a Siófoki Rendőrkapitányság megbízott vezetője 2022. április 28-án számolt be Siófokon a város 2021. évi közbiztonsági helyzetéről.

A kapitányság vezetője elmondta, hogy az elmúlt években folyamatosan csökkent a bűncselekmények száma, nőtt a nyomozás-eredményesség.  A 2022-as évre kiemelt feladatként határozta meg a közlekedési morál javítását, valamint a közlekedés biztonságosabbá tételét.

A közgyűlésen dr. Szijártó István r. ezredes, megyei rendőrfőkapitány-helyettes is jelen volt, aki kiegészítette a rendőrkapitányság vezetőjének beszámolóját. Kiemelte, hogy továbbra is minden lehetséges segítséget megad a kapitányságnak az eredményes munka elősegítésének céljából.

A város testülete megköszönte a rendőrség munkáját, majd a jelenlévő képviselők a beszámolót egyhangúlag, 11 igen szavazattal elfogadták.


Hírfolyam

 

Nem a menzára járt az ételhordóval

A budapesti rendőrök elfogtak és őrizetbe vettek egy férfit, akinek a hűtőszekrényében több mint fél kilogramm kábítószer-gyanús anyagot találtak.

 

Ketten őrizetben, három autó lefoglalva

Kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésével gyanúsítható férfiakat fogtak el a békéscsabai rendőrök Mezőtúron. Egyikük élettársa azt állította, hogy a párja éppen ki akart szállni a drogbizniszből, amikor a hatóság emberei lecsaptak rá. Így végül nem ki, hanem beszállt. Egy rendőrautóba.

 

Kötelező biztosítás nem volt, marihuána viszont igen

Közúti ellenőrzés közben talált marihuánát egy rendőr egy motorosnál Gyulán. A fiatalról kiderült, hogy békéscsabai, középiskolás ismerősétől szerezte az anyagot, és a gyanú szerint mindketten árulták is. A rendőrök őrizetbe vették őket.