Dicséret a kiemelkedő rendőri tevékenységért

2023. 07. 31., h - 12:01
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Két balassagyarmati járőr munkáját ismerte el a Magyar Államvasutak Zrt.

A Magyar Államvasutak Zrt. munkatársa tett bejelentést a rendőrségre, miszerint pályabejárás során észlelték, hogy ismeretlen elkövető a Drégelypalánk-Szécsény közötti nyílt vasúti pályaszakaszon lopja a pálya melletti légkábeleket, amelyek telefonos összeköttetést biztosítanak az állomások között.

A bejelentést követően Szugyiczki Erik rendőr őrmester és Kacsári Kitti rendőr őrmester, a Balassagyarmati Rendőrkapitányság Rendészeti Osztályának beosztottjai Balassagyarmat belterületén intézkedés alá vontak egy személygépkocsit. A járőrök a gépjárművet átvizsgálták, amely során 6,22 kilogramm réz kábel került elő. A két rendőrnek azonnal eszébe jutottak a vasúti pályaszakaszokon elkövetett kábellopások esetei, így a gépjárművel utazó két drégelypalánki lakost a rendőrkapitányságra előállították, ahol lopás bűntett megalapozott gyanúja miatt kihallgatták őket.

Az ügy vizsgálata során – szakértők bevonásával – bebizonyosodott, hogy a gépkocsiban megtalált kábel megegyezik a Magyar Államvasutak Zrt. tulajdonából ellopott színesfémmel.

A két járőrt példamutató munkájuk elismeréseként 2023. július 28-án a Balassagyarmati Rendőrkapitányság épületében dr. Szécsényi István, a Magyar Államvasutak biztonsági főigazgatója nevében Apáti László a Magyar Államvasutak Zrt. Biztonsági Főigazgatóság, Budapest Területi Vasútbiztonság vezetője dicséretben és jutalomban részesítette.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Négy napon belül rendőrkézen

Őrizetbe vették a nyomozók azt a novajidrányi férfit, aki életveszélyes sérüléseket okozva bántalmazott egy nőt, majd elvette a nála lévő értéktárgyait.

 

Zsákmányát hátrahagyva menekült

A szolnoki rendőrök őrizetbe vettek egy helyi lakost, és kezdeményezték a letartóztatását. A 44 éves férfi egy napon pár óra eltéréssel kétszer is lopott, majd mindkétszer menekülőre fogta. A rendőrök azonban elfogták.

 

Városi elismerésben részesült

A Paks Város Közbiztonságáért kitüntető címet dr. Schütz Judit r. alezredes, a városi kapitányság Igazgatásrendészeti Osztályának vezetője vehette át.