Egyeztető Fórum Győrben
Egyeztető Fórumot tartott a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság és a megyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat, melyen a 2016. év első félévének közös munkáját és eredményeit értékelték.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság és a Győr-Moson-Sopron Megyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat képviselői találkoztak 2016. június 21-én, hogy az eddigi eredményeket értékeljék a hatékony együttműködést elősegítve.
Az Egyeztető Fórum ünnepélyes megnyitóján Németh Lajos rendőr ezredes rendészeti igazgató a hatékony, őszinte és tényfeltáró együttműködést szorgalmazta, mely a jövőben még szorosabbá teszi a két szerv közötti kapcsolatot.
Végső Attila rendőr alezredes beszédében a közös munka sikerét a tervezett feladatok végrehajtásában, értékelésében és azok megvalósulásában látta.
A találkozón a helyi rendőrkapitányságok nemzetiségi referensei is képviseltették magukat. A rendőr-főkapitányság alapvető célkitűzésének tekinti, hogy Győr-Moson-Sopron megyében továbbra is kiemelt feladatként kezeljék a roma kisebbséghez tartozó személyek jogegyenlőségének megvalósulását.
A fórumon szó esett a roma nemzetiségű fiatalok rendőri szervezetbe történő toborzásáról is, ennek érdekében szóróanyag került kiadásra, melyben a rendőrré válás feltételeiről kaphatnak tájékoztatást azok a roma fiatalok, akik ezt a pályát választják élethivatásként.
A roma nemzetiségi önkormányzatok megjelent képviselői szintén hasznosnak és eredményesnek értékelték az eddigi munkát. Elmondták, hogy a roma közösség örömmel vette a rendőrség eddigi támogatását.