Együttműködés a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság és a Szegedi Vadaspark között

2023. 12. 19., k - 14:13
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság és a Szegedi Vadaspark között fennálló jó partnerség jegyében együttműködési megállapodást írtak alá a szervezetek vezetői.

Dr. Polyák Zsolt r. dandártábornok, a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetője és Veprik Róbert, a Szegedi Vadaspark Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója 2023. december 19-én, délelőtt Szegeden találkoztak, hogy az évek óta fennálló jó kapcsolatot egy együttműködési megállapodás keretében mélyítsék el. Az elmúlt időszakban a rendőr-főkapitányság toborzó, illetve bűnmegelőzési céllal életre hívott eseményeinek kiemelt helyszíne volt a Szegedi Vadaspark. Elmondható ugyanis, hogy a szervezet által képviselt értékek, a bemutatható élőlények, valamint a velük kapcsolatos érdekes és hasznos információk minden eseményt interaktívvá, valamint változatossá tettek.

A mindkét fél számára előnyös kooperáció értelmében: a közös munka során a Vadaspark továbbra is helyszínt, valamint élménydús időtöltési lehetőségeket biztosít a toborzó, illetve bűnmegelőzési rendezvényekhez, míg a rendőr-főkapitányság lehetőséget teremt az állatpark számára a programjain való megjelenésre.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kádat lopott

A Pápai Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.

 

Rendőrök a NATO hadgyakorlaton

A világ legnagyobb többnemzetiségű katona egészségügyi együttműködési gyakorlatán a Vigorous Warrior 2024-en és a Clean Care 2024-en, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) által irányított áldozatazonosítást végző csoport is részt vett.