Együttműködve vízen és szárazföldön
A Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság és a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata és Önkéntes Tűzoltó Egyesület között köttetett meg az együttműködés.

Dékány Balázs rendőr dandártábornok rendőrfőkapitány együttműködési megállapodást kötött május 28-án Bagyó Sándorral, a Szakszolgálat elnökével Alsóörsön.
Ezzel a megállapodással a közös cél a közúti és vízi közlekedés biztonságának növelése, a balesetek számának csökkentése, az áldozattá válás elkerülésének hatékony elősegítése.
Riasztás, illetőleg felkérés esetén a VMSZ vízimentői speciális feladatellátásukkal (különösen eltűnt személyek, tárgyak vízben és vízparton való felkutatásával, jégről, illetve jég alól mentéssel), valamint a sérült személyek mielőbbi ellátásával biztosítanak gyors és hatékony segítséget.
A megállapodás megkötésekor Bagyó Sándor kiemelte, hogy az egyik legfontosabb elem az edukáció és a megelőzés, mely mindkét fél érdekét szolgálja. A rendőrfőkapitány pedig azt hangsúlyozta, hogy az elvek, az irányok és a célok a legfontosabbak. Az itt élők, a nyaralók, az ide látogatók biztonságát igyekszünk garantálni a parton, a part mellett, a vármegyében, és - adott esetben - a vízben.
A megállapodás keretében közös oktatásokra, előadásokra és rendezvényekre is sor kerül majd.