Elismerések a rendőrségtől a megyei polgárőrnapon

2017. 07. 15., szo - 14:25
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Mezőkovácsházán rendezték meg 17. alkalommal a Békés megyei polgárőrnapot, ahol a megyei rendőrfőkapitány elismeréseket adott át a szolgálatukat kiemelkedően ellátó polgárőröknek.

A Békés Megyei Polgárőrök Szövetsége, a mezőkovácsházi polgárőrséggel és Mezőkovácsháza város önkormányzatával közösen, 2017. július 15-én tartotta meg a XVII. Békés Megyei Polgárőr Napot. A megjelenteket Mezőkovácsháza polgármestere, Varga Gusztáv köszöntötte.  A rendezvényt dr. Túrós András, az Országos Polgárőr Szövetség elnöke nyitotta meg. Elhangzott az elnök köszöntőjében, hogy a tagok a hatályos jogszabályoknak megfelelően a közrend és a közbiztonság érdekében végzik a feladataikat, amelyeket szabadidejükben és önként vállalnak. Ezután a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője, dr. Polyák Zsolt r. dandártábornok beszélt a rendőrök és a polgárőrök közötti együttműködés fontosságáról. Hangsúlyozta, hogy a két szervezet közötti kapcsolatban lényeges elemeknek tartja a folyamatos fejlődést, a megújulást és a minőségi munkát. Kiemelte, hogy a stratégiai partnerség hosszú távra szól, mert mindenkit közvetlenül érintő kérdés a közbiztonság és a közrend, amelyek fenntartása, erősítése közös cél.

 

A megyei rendőrfőkapitány az eseményen köszönetet mondott mindazoknak, akik segítik, támogatják feladataik elvégzésében a rendőröket és a polgárőröket.  Elismerést adott át 15 polgárőrnek, akik kiemelkedően látták el szolgálatukat. Végül méltatta a Békés Megyei Polgárőr Szövetségnek, illetve a helyi szervezetek tagjainak a munkáját, amellyel hozzájárulnak a lakosság szubjektív közbiztonságérzetének erősítéséhez, a közrend fenntartásához.

 

A polgárőrnapon információt, tanácsot kérhettek az érdeklődők a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság toborzó előadóitól és bűnmegelőzési szakembereitől is.


Hírfolyam

 

Megszereztem, megszereztem!

Nem sokáig örülhetett a könnyen szerzett mobiltelefonnak egy karcagi fiatal. A rendőrök elfogták, és őrizetbe vették.

 

Közös felelősségünk a gyermekek védelme

A Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei rendőrök továbbra is kiemelt figyelmet fordítanak a gyermekek védelmére, különös tekintettel a kábítószer-használat megelőzésére.

 

Beszámolt a rendőrfőkapitány

Dr. Szijártó István r. dandártábornok beszámolóját a vármegyei önkormányzat közgyűlése egyhangúlag elfogadta.

 

Az életét kockáztatta

Egy 18 éves fiú életét mentette meg Noé Attila r. törzszászlós, a Bonyhádi Rendőrkapitányság baleseti helyszínelője.

 

Vendégként érkezett, tolvajként távozott

Egy 79 éves kecskeméti férfi jóhiszeműen fogadta be távoli rokonát otthonába – azzal a megállapodással, hogy a férfi gondozza őt, cserébe pedig lakhatást biztosít számára. A szívességet a rokona lopással hálálta meg.

 

Felismeri a férfit?

A soproni nyomozók az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen elkövető azonosításához.