Elismerések átadása
Fejér megyében három pedagógus és hét rendőr részesült főkapitányi elismerésben a balesetmegelőzés terén nyújtott kiemelkedő munkájáért.

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője Dr. Varga Péter rendőr dandártábornok 2016. június 22-én azokat a felkészítő szakembereket – pedagógusokat és rendőröket - részesítette elismerésben, akik az elmúlt félévben szervezett közlekedésbiztonsági versenyek során kiemelkedő teljesítményt nyújtottak.
A rendőrfőkapitány kiemelte a felkészítő pedagógusok áldozatos munkáját, akiknek a munkahelyi és családi feladatok ellátása mellett arra is jutott idejük, hogy a közlekedésbiztonságot szolgáló szakkörökön fejlesszék a diákok elméleti és gyakorlati tudását. A dandártábornok köszönetét fejezte ki azon munkatársainak, akik a balesetmegelőzés terén nyújtott kiemelkedő teljesítményükkel sokat tettek a jövő nemzedékének biztonságos közlekedéséért, továbbá megköszönte azoknak a közlekedési rendőröknek a munkáját, akik a szakmai versenyeken értek el kimagasló teljesítményt.
Főkapitány úr a kiemelkedő közlekedési szakkör-vezető tevékenységéért dicséretben és jutalomban részesítette
Babos Tamásné asszonyt a Székesfehérvári Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola pedagógusát, akinek 8 fős csapata a MINI-KRESZ „Pindúr-Pandúr Ki Mit Tud?” országos vetélkedőn I. helyezést ért el,
Nagy Imréné asszonyt a Váli Vajda János Általános Iskola pedagógusát, akinek a tanítványa a „XXIV. Kerékpáros Iskola Kupa” országos döntőjén egyéni 2. helyezést ért el,
Németh János urat a Vértesboglári Nyelvoktató Német Nemzetiségi Általános Iskola pedagógusát, akinek egyik tanítványa a „XXIV. Kerékpáros Iskola Kupa” országos döntőjén egyéni 2. helyezést, másik tanítványa a „XXXI. Ki a mester két keréken?” országos döntőjén 5. helyezést ért el.
Kiemelkedő közlekedésbiztonsági felkészítő tevékenységéért dicséretben és jutalomban részesítette
Csibrik Csaba rendőr alezredest
a Forgalomellenőrző Alosztály alosztályvezetőjét
Illés Mihály címzetes rendőr alezredest
a Közlekedésrendészeti Osztály kiemelt főelőadóját
Kerkuska László rendőr őrnagyot
a Közlekedésrendészeti Osztály kiemelt főelőadóját
Bánfi Zsolt rendőr századost
a Közlekedésrendészeti Osztály kiemelt főelőadóját
Májer László rendőr századost
a Székesfehérvári Rendőrkapitányság, Közlekedésrendészeti Osztály kiemelt főelőadóját.
A „VI. Szakmai Közlekedésrendészeti Verseny” országos döntőjén járőr-gépkocsizó kategóriában elért országos egyéni 5. helyezéséért dicséretben és jutalomban részesítette
Pál Viktória rendőr törzsőrmestert
a Forgalomellenőrző Alosztály járőrparancsnokát
karos forgalomirányító kategóriában elért országos egyéni 3. helyezéséért dicséretben és jutalomban részesítette
Kalincsák Krisztina címzetes rendőr törzsőrmestert
a Székesfehérvári Rendőrkapitányság, Forgalomellenőrző Alosztály járőrét.