Elismerések az ünnep alkalmából Nógrád megyében

2017. 10. 20., p - 12:45
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Október 23-a alkalmából dr. Nagy László rendőr dandártábornok, megyei rendőrfőkapitány adott át elismerést közel negyven munkatársa részére.

Magyarország belügyminisztere szolgálati feladatai kiemelkedő teljesítésének elismeréséül Fenyvesi Norbert János címzetes rendőr főtörzszászlós úrnak rendőrségi tanácsosi címet adományozott.

Papp Károly rendőr altábornagy, országos rendőrfőkapitány eredményes munkája elismeréseként tárgyjutalomban részesítette Takács Ferenc rendőr őrnagyot és Jéger Róbert rendőr őrnagyot.

Dr. Nagy László rendőr dandártábornok, megyei rendőrfőkapitány a korszerű és hiteles rendőrségi kép kialakítása és terjesztése érdekében megvalósított kiemelkedő tevékenysége, az állampolgárok megfelelő tájékoztatása érdekében kifejtett magas színvonalú közreműködése elismeréséül Sárkányölő Szent György emlékplakettet adományozott Schveiczer Krisztiánnak, a Nógrád Megyei Hírlap szerkesztőjének.

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője a szakterületén nyújtott kiemelkedő teljesítményéért összesen 37 hivatásos, kormánytisztviselő, közalkalmazott és munkavállaló részére adott át tárgyjutalmat.


Hírfolyam

 

Már minden múzeum gőzerővel készül az ország legnagyobb kulturális rendezvényére

Szombaton végre elérkezik a nyár legjobban várt programja, hazánk legnagyobb és legnépszerűbb kulturális eseménye: a Múzeumok Éjszakája, amelyre országszerte közel 470 helyszínen, több mint 2900 kulturális programmal várják az érdeklődőket. A múzeumokban már felkészültek a látogatók fogadására, a Rendőrmúzeumban például a kutyás és lovas bemutatókat próbálják, a kiállításra szánt járművek pedig már felsorakoztak az udvaron, hogy június 21-én az „éjszakázók” betekinthessenek a rendőrség kulisszái mögé.

 

Régi módszer új köntösben

Rendőrnek adta ki magát az a telefonáló, aki egy idős férfitól csalt ki több millió forintot. A Mátrix Projekt keretében folytatjuk a harcot a kibercsalók ellen.

 

Rendőrkézen a kajaktolvaj

A balatonfüredi rendőrök elfogtak egy 30 éves győri férfit, aki egy nyaralót tört fel sporteszközökért.